Baja története

A mai város területe már az őskorban lakott hely volt, és a vaskort leszámítva folyamatosan az is maradt; a régészeti feltárások újkőkori, bronzkori és népvándorláskori (szarmata) leleteket találtak. A 6. századtól avarok lakták a területet.

A honfoglalás után fontos folyami átkelőhellyé vált. Első írásos említése 1323-ból származik. Neve török eredetű, jelentése bika; valószínűleg első birtokosáról, Bajáról kapta. Legkorábbi ismert birtokosa a Bajai család volt, majd 1474-ben Mátyás király a Czobor családnak adományozta.

Baja a török hódoltság alatt a bajai nahije központja volt. Ebben az időszakban jelentős erődítmény és kikötő volt, több száz házzal, mecsettel és fürdővel. A 16. század végi török adóösszeírások szerint 18-22 adózó ház volt a városban. A török idők végére azonban a település elnéptelenedett. Baján 1686-1690 között a török elől menekülő bosnyákok telepedtek le. A város népessége a 17. században a horvát (bunyevác, sokác) és szerb, majd a 18. században a német (sváb) betelepülőknek köszönhetően emelkedett meg ismét.

A város a török uralom alól Buda visszavétele után szabadult fel, és kincstári tulajdonba került. A török elleni háborúkban fontos szerepet játszott, különösen az utánpótlás biztosítása révén, ezért 1696. december 24-én I. Lipót császár mezővárosi rangot adott neki. (Címere ezen dátum miatt ábrázolja a bibliai Ádámot és Évát.) Az ezzel járó jogokat III. Károly 1714-ben megerősítette. Később újra földesúri tulajdonba került: birtokosa 1727-1741 között a Czobor család volt, majd a zálogba csapott uradalom 1750-től Grassalkovich I. Antal tulajdonába került. Baja végül 1862-ben váltotta meg magát Zichy Ferraris Félixtől 722 ezer forintért.

Baját pestisjárvány (1739), árvíz (1751) és tűzvész (1840) pusztította. Ennek ellenére a 18-19. században a vízi szállítás révén az Alföld egyik legjelentősebb kereskedelmi központjává vált, így gazdasági és kulturális téren is a környék központjává fejlődött. 1839-ben a városban megkezdődött a magyar nyelvű oktatás, 1845-ben megnyílt az első gőzfűrdő. 1873-tól törvényhatósági joggal ruházták fel a várost. A 19. század utolsó harmadában fejlődésnek indultak a közművek is. 1885-ben egyes bajai utcákat már gázzal világítottak ki, 1887-től pedig rendszeressé vált a gázszolgáltatás. 1892-ben megnyílt a bajai telefonhálózat. A városnak azonban 19. század végén sem volt vízvezeték- és csatorna-hálózata.

Az I. világháború után, 1918-ban szerb megszállás alá került, és az új délszláv állam igényt formált rá. Bár Trianonban Magyarországnak ítélték, a délszláv csapatok 33 hónapon át nem ürítették ki, és néhány hónapra a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság nevű szerb bábállam része lett. 1921 és 1941 között Bács-Bodrog vármegye székhelye volt. 1930-ban hozzácsatolták Bajaszentistván nagyközséget. A II. világháborút követően, 1945-től Bács-Kiskun megye 1950-es létrehozásáig ismét megyeszékhely volt.